A légirégészet története Magyarországon

A nemzetközi kutatások megindulásával nagyjából egyidőben kezdődött meg hazánkban is a légirégészeti felderítés. 1938-ban, 76 éves korában a római limes iraki szakaszát fotózta Sir Stein Aurél a levegőből. Ugyanebben az időben írta le Radnai Lóránd a magyarországi légifotózás sajátosságait, régészeti hasznát és a sikeres megfigyelés alapfeltételeit. Két évvel később jelentek meg az Archaeologiai Értesítő hasábjain az első, Magyarországon készült régészeti légifelvételek. A cikk úttörő jelentőségű, s megmutatta, hogy hazánkban is lehetőség van sikeres légirégészeti felderítésre.
Az új módszerre hamar felfigyeltek a régészek, és alig néhány év múlva Radnóti Aladár közölt jó minőségű, régészeti szempontból értékelhető felvételeket az erdélyi Meszes-hegység gerincén húzódó daciai limes-szakaszról.

A második világháború a technikai fejlődéssel segítette, de a háborús helyzettel gátolta is a légirégészeti kutatásokat. A katonaság számára készített felvételek - bár messze nem régészeti szempontok szerint készültek - rejthettek meglepetéseket a régészek számára is. A felvételek kiértékelése során számos lelőhelyre lelhettek rá a kutatók. Ilyen jellegű kutatómunkát végzett Neógrády Sándor is, aki a hosszú évek alatt összegyűjtött anyagát az utolsó pillanatban - és akkor is csak részben -, 1950-ben publikálta. Csak sejthető, hogy mi minden tartozhatott gyűjteményébe, melyet a megváltozott politikai körülmények között nem nyújthatott át a publikumnak.
A kommunista rendszer gyanakvással tekintett minden fürkésző szemre, s eleinte a légi felderítés minden ágát, így a légirégészeti megfigyeléseket is a legszigorúbban tiltotta. Ebben az időben kizárólag katonai célból készülhettek felvételek, melyek titkosak voltak.

A politikai és adminisztrációs akadályok az 1970-es években kezdtek enyhülni annyira, hogy a katonai felderítés mellett - természetesen a szigorú szabályok betartásával és szigorú ellenőrzésekkel - megindulhatott a gazdasági és a tudományos célú légifelvételek készítése is. Így kerülhetett sor régészeti célú felvételek készítésére is, de ezek tudományos értékét a legtöbbször lerontotta az a tény, hogy a repülés idejét nem lehetett szabadon megválasztani, ez teljesen a hivatali működéstől függött. A képek egy részét nem megfelelő időben, korlátozott körülmények között lehetett csak elkészíteni és feldolgozni. Lehetőség volt viszont a topográfiai vagy gazdasági célból készült felvételek vizsgálatára, s ezek nagy számban tartalmaztak régészeti szempontból értékelhető jelenségeket is.
A '40-es és '50-es években készült felvételek különleges jelentőségét adja, hogy azóta sok területet beépítettek, vagy az intenzív gazdálkodással tették tönkre a lelőhelyeket. A képeken így azok a régészeti jelenségek is felfedezhetők, melyeknek azóta nyoma veszett.
A demokratikus fordulat magával hozta a szabályozás változtatását is. Mind a felvételek készítése, mind pedig a korábbiakhoz való hozzáférés szélesebb körben vált valóra. Ezen kívül a térképi állomány kutatására is lehetőség nyílt.

A '90-es évek során elsősorban külföldi pilóták érkeztek hazánkba, akik Nyugat-Európában már bizonyították légirégészeti rátermettségüket, a határok megnyitásával pedig érintetlen területekhez jutottak. Közéjük tartozik Otto Braasch és René Goguey is. Véleményük szerint Magyarországon az európai átlagot meghaladó mértékben és gazdagságban találhatunk levegőből azonosítható régészeti lelőhelyeket.
A magyar légirégészeti kutatások külföldi segítséggel indulhattak újra, és zárkózhatnak fel a nyugati eredményekhez. Az évek során több intézmény és személy is részt vett és vesz a kutatásban. A Pécsi Légirégészeti Téka mellett folyamatos kutatási tevékenységet folytat Czajlik Zoltán (ELTE), Miklós Zsuzsa (MTA Régészeti Intézet) és a korábban a Tékánál tevékenykedő Bertók Gábor is. A régészek mellett érdeklődők is megjelennek a szakterületen, segítségükkel sok érdekes észrevétellel gazdagodhat kutatásunk.
Hazánkban az újjáindult kutatás elsősorban a felvételek készítésére koncentrált, így a lelőhelyek fotogrammetriai és térinformatikai feldolgozása, valamint a terepi azonosítás késéssel követi a légifotózást.

Jövőnk egyik legnagyobb feladata a régészeti műemlékvédelem, vagyis a régészeti lelőhelyek és régészeti jelenségekkel bíró területek feltérképezése, nyilvántartása, a régészeti topográfia. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ehhez a tevékenységhez a leggyorsabb, legolcsóbb és viszonylag a legtöbb információt nyújtó módszer a légirégészeti kutatás. Segítségével nemcsak a lelőhelyek létét, hanem kiterjedését, szerkezetét, esetenként korát és kronológiáját is meg lehet állapítani. A felderítés a számítógépes lehetőségeknek köszönhetően teljes értékű topográfiai meghatározást is jelent, ennek köszönhetően a lelőhelyek kutatása célirányossá és költségkímélővé tehető. A légirégészet a jövőben régészeti döntés-előkészítő módszerré fejlődhet.